2010. január 27.

Szeretett filmek

Lúdanyó küldte filmes játékra - kissé megkésve ugyan - az alábbi számomra kedves filmeket sorolom fel. Ha megkérdezik melyek a kedvenc filmjeim, általában ezek azok, amelyek mindig szerepelnek a listán:

Annie Hall

Kedvenc Woody Allen filmem, azt hiszem minden jelenetét szeretem, szórakoztató, szellemes. 1978-ban - más díjak mellett - négy Oscar-díjat kapott. Örök téma: férfi-nő kapcsolat kerül feldolgozásra a filmben.

Éjszaka a földön

Jim Jarmusch filmje, amely öt városban (Los Angeles, New York, Párizs, Róma, Helsinki), egy időben, de eltérő időzónában, kontinensen és nyelven játszódó taxis történeteket dolgoz fel, amely taxis és utasa közötti rövid kapcsolatot mutatja be. Az egyik kedvenc részem a római rész, ahol Roberto Benigni alakítja a taxisofört, utasa egy padre, akinek rögtön meg is gyón....
Mystery Train

Jim Jarmusch első színes filmje 24 óra alatt játszódik Memphisben. A középpontban egy lerobbant szálloda áll, amelynek három szomszédos szobája lakóinak memphisi tartózkodásuk történetét meséli el a film. Egyik kedvenc jelenetem, amikor a fiatal japán pár Elvis gigantikus szobra előtt ülve azon vitatkozik, hogy Elvis, vagy Karl Perkins volt-e nagyobb zenész...


Sörgyári capricció

Nagy-nagy kedvenc az egész film, tele van életszeretettel...Egyik szép jelenet, amikor Mariska , a sörgyár főmérnökének bájos felesége, a városka elöljáróit disznótoros vacsorán lakatja jól, akik hasukat megtömvén, Mariska szépségén, bájosságán, - magukról megfeletkezve - elmerengnek. Mariska, hogy a csendet megtörje, annyit mond:"Angyal szállt el felettünk.." Ilyen az egész film...


Veszedelmes viszonyok

Számomra John Malkovich és Glenn Close lenyűgöző játéka teszi emlékezetessé a filmet. A XVIII. századi Franciaországban játszódik a történet, férfiak és nők szerelmi cselszövéseit, praktikáit, szövevényes kapcsolatait jeleníti meg. A gazdag és öntelt Merteuil (Glenn Close) fogadást ajánl a nőcsábász Valmontnak (John Malkovich). A feladat: elcsábítani az erényes, de gyönyörű Madame de Tourvelt (Michelle Pfeiffer). Ám Valmont csapdába kerül, mert áthágja azt a szabályt, melyet a legfontosabbnak tartott: "Soha ne légy szerelmes!".....



Az én kis falum

A kis cseh falu lakói élik dolgos hétköznapjaikat, ahol kiemelkedik Pável, a hirtelen haragú, de jó lelkű sofőr, és Otik a félkegyelmű kocsikisérő kapcsolata. Kedves figura a költői lelkű, kissé szórakozott falusi orvos, aki vezetés közben a táj szépségében gyönyörködik, verseket szaval és kisebb, nagyobb balesetekbe sodorja magát....Szépen, csöndesen jeleníti meg a film a falusi emberek összetartását.....


További kedvenc filmek: A kölcsönkért kastély, Liliomfi, Szindbád, Holt költők társasága , Igazából szerelem, Fanni és Alexander, Aranyoskám, Krémer, kontra Krémer, Diploma előtt, Ilyenek voltunk, Amarcord, John és Mary és még van héhány, most ennyi jutott eszembe....

2010. január 19.

Stroganoff húsgolyók

Stroganoff módon a legkülönbözőbb húsokat, de akár halat is készíthetünk. Sokféleképpen készítik: tejföllel, tejszínnel, gombával, paradicsommal, savanyú uborkával, mustárral. A legelterjedtebb változata a Stroganoff bélszín, amelynek eredete első Péter cár idejére tehető (1682-1725), amikor a gazdag szibériai kereskedő Stroganoff családot kérte meg a cár, hogy anyagilag támogassák terveit, hálája jeléül grófi címet adományozott nekik. Oroszországban elterjedt étel volt a hagymán párolt marhahús. A gazdag nemesi udvaroknál dolgozó francia séfek keze munkája az étel nemesebbé tétele, így az, hogy bélszínből készül tejszín hozzáadásával valamint erdei gombával, főleg az ízletes vargányával. Stroganoff gróf szakácsa pikánsabbá és könnyebbé akarta tenni az ételt, de úgy, hogy az ne térjen el az orosz ízlésvilágtól. Ezért sózott uborkával készítette azt nem kis sikerrel. (Forrás: www.vendeglatasonline.hu)Az eredeti recepttől kissé eltérve, a hagymás, tejszínes, gombás, mustáros szaftot egy kevés fehérborral gazdagítottam és sózott uborka helyett sózott kapribogyót használtam. A stroganoff mód ihletésű húsgolyókat sütőben készítettem el, szélesmetélttel tálaltam.
Hozzávalók: 8 db húsgolyóhoz 25 dkg darált hús, 1 db szikkadt zsemle vízbe áztatva, 1 db tojás, 3-4 gerezd zúzott fokhagyma, só, frissen őrölt bors, 1 dl fehérbor, 5 dkg margarin. A mártáshoz 2 db közepes hagyma, 15 dkg vargánya gomba (fagyasztott is lehet), 5 dkg margarin/vaj,1 evőkanál magos dijoni mustár, 1 evőkanál sós lében eltett apró kapribogyó (2-3 db nagyobb savanyú uborkával helyettesíthető) 2 dl tejszín, só, bors, 1 dl fehérbor. Köretnek kifőzött szélesmetélt.

Elkészítés: A darált húshoz adjuk a beáztatott és kinyomkodott zsemlét és a többi hozzávalót, jól összekeverjük és gombócokat formálunk belőle. Egy tűzálló tálat kivajazunk és bele helyezzük a húsgolyókat, egymástól távol. Hozzá öntjük a fehérbort. Lefedjük az edényt alufóliával sütőben kb. 20 percig sütjük 200 fokon.. A mártáshoz a hagymát felcsíkozzuk, vajon elkezdjük párolni, hozzá adjuk a gombát és tovább pároljuk, amíg a hagyma puhulni kezd. Sózzuk, borsozzuk, felöntjük tejszínnel, hozzá adjuk a mustárt és a kapribogyót, majd végül a fehérbort. Amikor összeforrt a mártás, levesszük a tűzről, majd a félig sült húsgolyókra kanalazzuk. A húsgolyókat ismét letakarjuk, visszatoljuk a sütőbe és 10-15 percig sütjük, majd levéve a fóliát, további 10 percig sütjük. Közben kifőzzük a széles metéltet forró sós vízben. A meleg stroganoff húsgolyókat szélesmetéltre kanalazva kínáljuk.

Almás-túrós galuska mákos bundában

Az almás-túrós galuskát mákos bundába forgatva, készíthetjük egy tartalmas leves után második fogásként, de önálló desszertként is kínálhatjuk. Egyszerűen elkészíthető.

Hozzávalók: Kb. 20 db galuskához 25 dkg túró, 2 szikkadt zsemle, 3 nem túl leves alma, 4-5 evőkanál liszt, 1 csomag vaníliás cukor, 6 dkg cukor, 1 tojás, 5 dkg vaj/margarin. A mákos bundához 10-12 dkg darált mák, 8-10 dkg porcukor.
Elkészítés: A szikkadt zsemléket kis kockákra vágjuk és a vajban megpirítjuk. Az almákat meghámozzuk és lereszeljük. A túrót egy villa segítségével összetörjük, hozzá adjuk a cukrokat, a tojást, jól elkeverjük. Hozzákeverjük a reszelt almát és a lisztet, majd végül a pirított zsemlekockákat. A jól összekevert masszát legalább fél órát pihentetjük. Vizet forralunk, amit kicsit megsózunk, majd ezt követően két kanál segítségével galuskákat szaggatunk a masszából és a forró vízben kifőzzük. (Ha két kanállal formázzuk a galuskákat tömörebbek, szabályosabbak lesznek és nem esnek szét.)Amikor a galuskák feljönnek a víz tetejére, még 2-3 percig főzzük, majd a vízből kivéve lecsöpögtetjük őket. Ezután porcukros darált mákba forgatjuk és kínálhatjuk is.

2010. január 16.

Kelkáposztás tortácskák

Kedvelem a vajas linzeres tésztás, zöldséges tortákat. Ez a változat egy újabb lehetőség a kelkáposzta más módon történő felhasználására. Alulra túrós-szalonnás keverék, míg felülre tojásos, krémsajtos keverék került.
Hozzávalók: A tésztához 18 dkg liszt, 12 dkg vaj, 1 csapott teáskanál só, 2-3 evőkanál víz. A töltelékhez 10 dkg túró, 1-2 evőkanál tejföl, só, bors, 10 dkg szalonna, 1 tojás, 2 evőkanál krémsajt, 3-4 evőkanál tejszín, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 5-6 levél kelkáposzta, 2-3 evőkanál pirított mandula. (A megadott mennyiség 4 db 11 cm átmérőjű formához elegendő.)
Elkészítés: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és 1 órára hűtőbe tesszük. A megmosott kelkáposzta leveleket 1,5 cm széles csíkokra vágjuk, és forró sós vízben félpuhára főzzük. A tojást felverjük, hozzá keverjük a zúzott fokhagymát, a krémsajtot és a tejszínt. A túrót a tejföllel összekeverjük, sózzuk, borsozzuk és a tojásos keverékből 3-4 evőkanálnyit keverünk hozzá. A szalonnát felcsíkozzuk és a túrós keverékhez adjuk. A lehűlt tésztát 4 részre osztjuk, és egyenként két fólia között akkora kör alakú vékony lappá nyújtjuk, hogy a formákat ki tudjuk bélelni úgy, hogy kicsit az oldalán túl érjen. 200 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük, majd megtöltjük. Alulra a túrós keveréket rakjuk, erre jön a kelkáposzta levél, majd a tojásos keveréket kanalazzuk rá és szórjuk meg pirított mandulával. 200 fokon süssük tovább, amíg a töltelék megsül (kb. 10-15 perc). Kínálhatjuk előételként is, vagy borozás mellé, vagy önálló fogásként is.

Banános pitetorta

Gondoltam egyet és kipróbáltam milyen lehet a banán pitetésztában sütve. A banánhoz darabolt aszalt epret adtam, hogy a színek és az ízek is változatosabbak legyenek. A végeredmény egész jó lett. Viszonylag kevés alapanyagból, kevés díszítéssel egy mutatós pitetortát kapunk.
Hozzávalók: A tésztához 10 dkg vaj, 18 dkg liszt, 2 dkg őrölt mogyoró, 5 dkg cukor, 1 tojás sárgája, 1 evőkanál víz. A töltelékhez 4 db érett banán, 5 dkg aszalt eper kisebb darabokra vágva (aszalt sárgabarackkal, aszalt vörös áfonyával helyettesíthető), 8-10 dkg porcukor, 2 evőkanál kukoricakeményítő, 2 evőkanál kókuszreszelék.
Elkészítés: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és legalább 1 órára hűtőbe tesszük. Ezt követően a tészta 2/3 részét két fólia között akkora kör alakú vékony lappá nyújtjuk, hogy egy 18 cm átmérőjű kerek formát ki tudjunk vele bélelni. A tésztát 200 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük. Közben elkészítjük a tölteléket, amelyhez a banánokat 0,5 cm-es karikákra vágjuk, hozzá keverjük az aszalt epret, a porcukrot,a keményítőt. Az elősütött tésztára szórjuk a kókuszreszeléket, rásimítjuk a tölteléket. A maradék tésztát akkora vékony kerek lappá nyújtjuk, hogy befedjük vele a tölteléket. Villával megszurkáljuk a lapot és 200 fokon addig sütjük a pitetortát, amíg át nem sül a töltelék (kb. 30 perc). Miután kihűlt a torta szeletelhetjük, tejszínhabbal, likőrrel kínálhatjuk.

2010. január 14.

Kelkáposzta krémleves

A télen fellelhető zöldségeket próbálom minél változatosabban elkészíteni. Így született a kelkáposzta krémleves is. Ezt a levest is húsleves alappal készítettem és sűrítésre tejszínt használtam. Ízesítőül került bele egy kis füstölt szalonna, néhány szem római kömény.

Hozzávalók: Két liter krémleveshez 1,5 liter húsleves, 0,5 dl víz, fél fej kelkáposzta, 1 fej fokhagyma, 1 nagyobb szelet szalonna (kb.: 8 dkg) 1 evőkanál zsír, 2 evőkanál keményítő, 2 nagyobb burgonya, só, fehér bors, 4-5 szem római kömény, 2 dl tejszín.
Elkészítés: A megtisztított fokhagyma gerezdeket (egészben) - 4 db kivételével - a zsíron a nagyobb darabokra vágott szalonnával együtt elkezdjük pirítani. A megmosott kelkáposztaleveleket kb. 1,5 cm széles csíkokra szeleteljük és forró vízzel leforrázzuk. Közben a levest a vízzel felmelegítjük, amikor forrni kezd a leszűrt kelkáposzta csíkokat a levesbe szedjük. Hozzá adjuk a zsírból kiszedett fokhagyma gerezdeket és a szalonnákat is. A megtisztított burgonyát kb. 2,5X2,5 cm nagyságú kockákra vágjuk és a leveshez adjuk, fűszerezzük a köménnyel ( a római köménnyel vigyázunk, elég intenzív az íze), borssal és sóval ha szükséges, majd közepes lángon addig főzzük, míg a burgonya és a kelkáposzta meg nem puhul. A szalonna darabokat kivesszük. Majd a pirításból visszamaradt zsíron 2 gerezd zúzott fokhagymát elkezdünk melegíteni, hozzá adjuk a keményítőt, elkeverjük, felöntjük tejszínnel, esetleg egy kevés levessel, csomómentesre keverjük és hozzá adjuk a leveshez, amikor forrni kezd levesszük a tűzről. Ezt követően hozzá adjuk a maradék 2 fokhagymát zúzva és összeturmixoljuk a levest. Pirított magokkal, pirított kenyérkockákkal kínáljuk.

Túrós pogácsa

Igen finom pogácsa, egyszerűen elkészíthető, sör-és borkorcsolyának is kiváló. A recept Ágika barátnőmtől származik. Most ilyen apróbbakra szaggattam, ehhez volt kedvem, de természetesen nagyobbakra is szaggatható.

Hozzávalók: 25 dkg túró, 25 dkg margarin, 25 dkg liszt, 2 tojás sárgája, 1 kis doboz tejföl, 1 csapott evőkanál só, 1 csapott teáskanál sütőpor, 1 felvert tojás a kenéshez, 10 dkg reszelt sajt.
Elkészítés: A hozzávalók szobahőmérsékletűek legyenek, így gyúrjuk össze őket, majd tegyük hűtőbe a tésztát egy éjszakára, de legalább 2 órára. Ezt követően lisztezett felületen nyújtsuk ki kb. 1,5 cm vastagságúra a tésztát, tetszés szerinti méretre szaggassuk ki a pogácsákat és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztassuk fel őket. Kenjük meg a felvert tojással és tegyünk egy-egy csipet reszelt sajtot a pogácsák tetejére. 200 fokra előmelegített sütőben aranysárgára sütjük kb. 20-25 perc alatt.

Pulykás, zöldbabos egytálétel

Télen különösen kedvelem az ilyen szaftos, tartalmas, egyszerű ételeket. Az elkészítése sem jár különösebb bonyodalmakkal. Könnyen elkészíthető akár munka után is.

Hozzávalók: Két fő részére 40-50 dkg filézett pulykacomb (bármilyen hússal helyettesíthető), 30-40 dkg (télen fagyasztott) zöldbab, 1 db nagyobb hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2-3 db nagyobb burgonya, 1 evőkanál zsír, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál őrölt pirospaprika, só, durvára őrölt színes bors, 1 db babérlevél, 1 dl tejszín.
Elkészítés: A hagymát apró kockákra szeleteljük és a zsíron üvegesre sütjük. A pulykahúst nagyobb kockákra szeleteljük. A lisztet és az őrölt pirospaprikát összekeverjük és a pulykahúsokat beleforgatjuk, majd a hagymához adjuk és 1-2 percig sütjük, majd felöntjük annyi vízzel, hogy a húst ellepje. Ezt követően hozzá adjuk a zúzott fokhagymát, a babérlevelet és sózzuk, borsozzuk és közepes lángon addig főzzük, míg a hús félig megpuhul. Ekkor hozzá adjuk a zöldbabot és a felkockázott burgonyát. Ha szükséges annyi vizet adunk hozzá, hogy az ételt ellepje. Lassú tűzön addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak és legvégül hozzá öntjük a tejszínt, 2-3 percig főzzük, majd levesszük a tűzről. 10-15 perc pihentetés után tálalhatjuk.

2010. január 13.

Frankfurti leves

A frankfurti leves alapjául húslevest, ízesítőül kevés római köményt, a sűrítéshez pedig tejszínt használtam. A felkarikázott virslit és a felcsíkozott szalonnát kevés zsíron megpirítottam. Elégedett voltam a végeredménnyel, a menzai frankfurti leveshez nem sokban hasonlított:)

Hozzávalók: kb. 2 liter leveshez 1,5 liter húsleves, 0,5 dl víz, 1 fél fej kelkáposzta, 2-3 pár virsli, 10 dkg szalonna felcsíkozva, 1 evőkanál zsír, 1 evőkanál liszt, 4 gerezd fokhagyma, 2-3 db közepes burgonya, 1,5-2 dl tejszín, szükség szerint só, kb. 10 szem római kömény, késhegynyi őrölt kömény, frissen őrölt bors.
Elkészítés: A megmosott kelkáposztaleveleket kb. 1,5 cm széles csíkokra szeleteljük és forró vízzel leforrázzuk. Közben a levest a vízzel felmelegítjük, amikor forrni kezd a leszűrt kelkáposzta csíkokat a levesbe szedjük. A virslikarikákat és a szalonnacsíkokat a zsíron kicsit megpirítjuk és a levesbe tesszük. A megtisztított burgonyát kb. 2,5X2,5 cm nagyságú kockákra vágjuk és a leveshez adjuk, fűszerezzük a köményekkel ( a római köménnyel vigyázunk, elég intenzív az íze), borssal és sóval ha szükséges, majd közepes lángon addig főzzük, míg a burgonya meg nem puhul, addigra a kelkáposzta is kellően puha lesz. A zsíron (ami a szalonna és a virsli pirításából megmaradt) a zúzott fokhagymát kicsit átmelegítjük, hozzá adjuk a lisztet, elkeverjük, felöntjük tejszínnel, esetleg egy kevés levessel, csomómentesre keverjük és hozzá adjuk a leveshez, amikor forrni kezd levesszük a tűzről. 15 perc pihentetés után tálaljuk.

Mini képviselőfánk

Napmátkának köszönhetően megismerhettem a számomra tökéletes képviselőfánk tésztát! (A szakácskönyvből készítettet sajnos ki kellett dobnom.) Abból is látszik, hogy elégedett voltam a recept alapján készült végeredménnyel, hogy karácsonykor (alsó kép) és újévkor is készült 1-1 adag. A karácsonyi képviselőfánkok megjelenésükben kicsit a hét törpékre emlékeztetnek, mert ekkor még nem találtam meg a megfelelő kombinációt a kinyomó zsákok és végződéseik között. Újévre sikerült a jó minőségű zsákhoz hozzáilleszteni egy másik zsák csillagcsöves végét...Krémtölteléknek főzött süteménykrémet használtam.

Hozzávalók: 35 db kisebb fánkhoz 18 dkg liszt, 5 dkg vaj, csipet só, 1 evőkanál cukor, 4 tojás, 2,5 dl víz, csipet szódabikarbóna. A krémhez 3 tojás, 6+12 dkg cukor, 1 púpos evőkanál kukoricakeményítő, 1 csapott evőkanál liszt, 3 dl tej, 1 csomag vaníliás cukor, 1 dkg vaj. A tejszínhez 2,5 dl tejszín habbá verve.
Elkészítés: A tésztához a vizet a vajjal, sóval és cukorral felforraljuk, majd a tűzről lehúzva belekeverjük a lisztet és a tűzre visszatéve addig keverjük, amíg el nem válik az edény falától, ekkor ismét lehúzzuk a tűzről. Amikor a tészta langyos robotgép segítségével hozzákeverjük a tojásokat egyenként, majd végül hozzá keverjük a szódabikarbónát. A tésztát csillagcsöves nyomózsákba kanalazzuk és nagyobb diónyi halmokat nyomunk egy sütőpapírral bélelt tepsire és 210 fokos előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük. Ügyeljünk arra, hogy süljenek át a fánkok, mert különben összeesnek. (A fánkoknak szép üreges lesz a belseje, könnyen tölthetőek.) A krémhez a tojások sárgáját 6 dkg cukorral, a vaníliás cukorral, a liszttel, keményítővel és a tejjel jól összekeverjük és folytonos keverés mellett krémmé főzzük. A tojások fehérjét habbá verjük a 12 dkg cukorral és a langyos krémhez keverjük.
A kihűlt fánkokat egy éles kés segítségével keresztben felvágjuk, megtöltjük krémmel, nyomózsákból tejszínhabbal díszítjük, a fánk felső részét rátesszük, behűtjük, porcukorral megszórva kínáljuk.

2010. január 12.

Gesztenyés piskótatekercs

Ez az egyszerű piskótatekercs még karácsonyra készült. Az alkalomhoz illő díszítéssel a karácsonyi sütemények egyik főszereplőjévé vált.

Hozzávalók: A piskótához 7 db tojás, 7 evőkanál cukor, 7 evőkanál liszt. A töltelékhez 50 dkg gesztenyemassza, 10 dkg puha vaj, 10-15 dkg porcukor, rum ízlés szerint. Díszítéshez csokoládé dísz.


Elkészítés: A piskótához a tojások fehérjét habbá verjük, közben fokozatosan adagoljuk hozzá a cukrot. Ezt követően hozzá keverjük a tojások sárgáját, majd belekeverjük a lisztet. Egy sütőpapírral bélelt gáztepsire kenjük a piskótatésztát és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 perc alatt aranysárgára sütjük. Még forrón egy nagyobb konyharuhára borítjuk úgy, hogy a sütőpapír felül legyen. Lehúzzuk a sütőpapírt a piskótáról és a konyharuhával együtt feltekerjük. A töltelékhez a gesztenyemasszát lereszeljük, vagy krumplinyomón átnyomjuk és a többi hozzávalóval alaposan elkeverjük. Amikor kihűlt a piskóta, kitekerjük és a gesztenyés töltelék háromnegyed részével megkenjük, feltekerjük és a maradék töltelékkel kívülről is bevonjuk a piskótát és tetszés szerint díszítjük. Hűtjük,majd szeletelhetjük.

Sajtos rúd

Következzen most az újévi köszöntő képen szereplő sajtos rúd. Szilveszterre készült. A recept Siklósról, Bálintné Erzsitől van. Nagyon finom!
Hozzávalók: 35 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 kis doboz tejföl, 2 tojás sárgája, 2,5 dkg élesztő, 1 csapott evőkanál só, 1 tojásfehérje a kenéshez, kb.10-15 dkg reszelt sajt, 1 dl tej.
Elkészítés: A liszthez adjuk a margarint, a tejfölt, a tojások sárgáját, a sót. Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben, de csak a tej tetején lévő felfutott élesztőt adjuk a liszthez, az alul lévő tejet nem. Ettől lesz ropogósabb a tészta. A hozzávalókat jól összegyúrjuk, 1-1,5 cm vastagságúra kinyújtjuk, megkenjük a felvert tojásfehérjével, megszórjuk reszelt sajttal, és kb. 1 cm széles és 8-10 cm hosszú csíkokra vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk a rudacskákat és 200 fokra előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.

Bodzabogyó likőr

Egyszerűen elkészíthető, ha a nyár folyamán gondoskodtunk bodzabogyó szirupról:) Ezen túl szükség lesz némi alkoholra, vízre, fahéjra, szegfűszegre, vaníliás cukorra.

Hozzávalók: 5 dl bodzabogyó szirup, 2-3 dl pálinka, 2-3 dl víz, egész fahéj, 6-8 db szegfűszeg, vaníliás cukor ízlés szerint.
Elkészítés: A bodzabogyó szirupot egy 2 literes széles szájú üvegbe öntjük, hozzá adjuk a pálinkát, a vizet a fűszereket és néhány napig érleljük (2-6 nap), majd leszűrve kisebb üvegekbe töltjük. Kb. 1 liter likőrt kapunk.

Narancslikőr

A narancslikőr készítéséhez az itt leírt narancsos alkoholra és szirupra, kevés egész fahéjra és fél rúd vaníliára lesz szükség. A hozzávalókat összekeverjük, kicsit összemelegítjük őket és ízlés szerinti víz hozzáadásával hígíthatjuk (gyengíthetjük) a likőrt.

Hozzávalók: 6-7 dl narancsos alkohol, kb. 2,5-3 dl szirup, 2-4 dl víz, ízlés szerint, egész fahéj, fél vaníliarúd, esetleg 2-3 csomag vaníliás cukor.

Elkészítés: A hozzávalókat összemelegítjük, de nem forraljuk. A vaníliarudat és a fahéjat kivesszük a likőrből és melegen üvegekbe töltjük. Megközelítően 1,5 l narancslikőrt kapunk.

2010. január 11.

Fehércsokoládés, tejszínes narancslikőr

A likőrkészítés hagyománya a XIII. században jelent meg. Eredetileg gyógyításra használták, majd a franciák tökéletesítették és terjesztették el készítésének fortélyait. A likőrök előállításához magas alkoholtartalmú tiszta szeszt, semleges ízű vodkát, vagy gyümölcspárlatokat (pálinkát) használhatunk. A gyümölcslikőrök esetében az alkohol a felhasznált gyümölcsökben lévő aromákat, illatanyagokat, színezőanyagokat kioldja és tartósítja. A likőrhöz szükség lesz vízre és cukorra. A cukor (fehér kristálycukor) biztosítja a megfelelő édességet, sűríti a líkőrt és konzerválja az aromát. A felhasznált gyümölcsnek minél magasabb a gyümölcssav-, aroma- és szinezéktartalma annál előnyösebb a likőrök készítéséhez. A gyümölcs jó minőségű és idényjellegű legyen. (A Recept Paradicsomból okosodtam.)

Karácsony alkalmából - úgy gondoltam -, hogy a megajándékozottaknak gondoskogom gyógyításáról, testének, lelkének melengetéséről, ezért saját készítésű líkőrökkel kedveskedek nekik. Öt féle likőr készült "boszorkánykonyhámban": narancslikőr, fehércsokoládés-tejszínes narancslikőr, csokoládélikőr, limoncselló, és bodzabogyó likőr (középső kép:) Elsőként következzen - Mónika barátnőm kívánságára! - a fehércsokoládés, tejszínes narancslikőr. Ehhez a likőrhöz először narancshéjat és narancsot áztatunk alkoholban legalább 1-2 hétig. Én jó minőségű gyümölcspálinkát használtam. Majd ezt követően történik a szirup, a narancsos alkohol, a tejszín, és a fehércsokoládé összefőzése. (Megjegyzés: az itt megadott narancsos alkohol mennyiségéből két féle narancslikőr, a szirup mennyiségéből a narancslikőrökön túl még a limoncselló is készült. Harmadoljuk, vagy felezzük a narancsos alkohol és szirup mennyiséget. A sima narancslikőrhöz a szirupot tovább higítottam.)

Hozzávalók: A narancsos alkoholhoz: 8 db narancs vékonyan lehámozott héja, 4 narancs fehér részektől megtisztított és vastagon felkarikázott húsa, 5-6 dl pálinka, (amennyi jól ellepi a narancshéjat) fél vaníliarúd. A sziruphoz 1kg cukor, 1 liter víz. A tejszínes keverékhez 5 dl tej, 8 dl tejszín, 2 db friss tojás, 10 dkg fehércsokoládé, 2 narancs reszelt héja, fél vaníliarúd és a kikapart belseje, ízlés szerint 2-3 csomag vaníliás cukor.
Elkészítés: A narancshéjat és a narancshúst a vaníliarúd társaságában egy két literes üvegbe tesszük és felöntjük pálinkával. 1-2 hétig érleljük, közben néhányszor összerázogatjuk. Cukorból és vízből szirupot főzünk. A tejszínes alaphoz a tejet felforrósítjuk 2 narancs reszelt héjával, a vaníliarúddal, a fehércsokoládéval. A narancsos alkoholt összekeverjük a szirup kb. kétharmadával. A tojásokat a vaníliáscukorral elkeverjük, adunk hozzá kb. 5-6 dl szirupos, narancsos alkoholt, a tejszín felét. Jól összekeverjük és a meleg tejhez adjuk, majd végül a maradék tejszínt is hozzá keverjük. Lassú tűzön sűrűre főzzük, de nem forraljuk. Melegen üvegekbe töltjük. Kb. 1,8-2 liter fehércsokoládés, tejszínes narancslikőrt kapunk a megadott mennyiségből.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails